21. Pont ilyennek álmodtuk!

2015. szeptember végére zárultak le az e4 energiahatékony téglaház építési munkálatai Budapesten. A Wienerberger konszern e4 épületfilozófiája alapján megvalósított, mintaértékű, közel zéró energiaigényű családi ház kulcsait októberben át is vehette az építtető család. 

"Felépült a házunk, ahol minden hazatéréskor az otthon igazi melege vár bennünket. Ez az első hely, ahol végre megállapodunk, és innen már sohasem költözünk tovább!" – mondta meghatottan Réka az e4 házátadó ünnepségén. 
"Egy élmény volt az építkezés, élmény volt kijárni, beleszólhattunk a folyamatokba, ami segített abban, hogy a magunkénak érezzük. Ugyanakkor egyedül nem biztos, hogy végig tudtuk volna csinálni az építési folyamatot." –  foglalta össze tapasztalatait az építtető házaspár. 
"A márciustól októberig tartó kivitelezés egy bravúr – ez az építés bonyolításnak és a kivitelezésnek a szakszerűségét és magas színvonalát dicséri." – fejtette ki véleményét Vincze László dla, az e4 ház építész tervezője.

A ház építése 207 napot vett igénybe, amit egy közel három évig tartó előkészítés, koncepcióalkotás és műszaki tervezés előzött meg.  A felépült közel zéró energiaigényű téglaház a Wienerberger e4 tervezési filozófiája alapján az energiahatékonyság mellett élhető lakókörnyezetet, egészséges lakóklímát és elérhető építési költségeket is biztosít.
A ház 4,5 szobás, lakóterülete összesen 147 m2, ezen túl a belső teret tágas, fedett teraszok (58 m2) kötik össze a kerttel, illetve az emeleten 7,3 m2 erkélyt és 21 m2 tárolót építettünk. Az épület kétszintes, mely energetikailag kedvezőbb a földszintesnél. A ház az előzetes épületenergetikai kalkulációk szerint kétszeresen túlteljesíti a ma érvényben lévő-, és teljesíti a 2021-ben érvénybe lépő energiafogyasztásra vonatkozó követelményértéket. 

Az épület fűtési-hűtési rendszerét levegős hőszivattyú berendezés biztosítja, mely padló- és mennyezetfűtéshez kapcsolódik. A hőszivattyú mellett, – szintén megújuló energiaforrást hasznosító – napelemeket is terveztünk az épületre. A hőszivattyú napelemekkel kombinálva nagyon hatékony megoldás. Jelenleg a család anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé a napelemek azonnali beépítését, viszont ezek helyét műszakilag előkésztettük. Ez az előrelátó szemlélet lehetőséget teremt arra, hogy a ház több lépcsőben korszerűsíthető legyen, ezáltal biztosítva, hogy 20-30 év múlva is megfeleljen az akkori, szigorú energetikai követelményeknek, így megtartsa értékét és hosszú távon biztosítsa a gazdaságos üzemeltetést.
 
"Estig sorolhatnám, ha minden résztvevőnek, építőnek, kivitelezőnek meg szeretnénk köszönni a munkáját, hiszen sok olyan eszköz is bekerült a házunkba, amit bár nem látunk, mégis minden nap gondoskodnak otthonunk kényelméről, nyugalmáról, biztonságáról." – mesél Ákos. Ezért is javasolja Réka és Ákos minden építtetőnek, hogy vegyék igénybe a gyártó ingyenes szakmai segítségét. Most a Wienerberger konszern e4 épületfilozófiája alapján megvalósított, mintaértékű, közel zéró energiaigényű családi ház építése bárki számára elérhető, a Wienerberger munkatársai ingyenes szaktanácsadással várják azokat az építtetőket, akik szeretnének hasonló ház építésébe kezdeni.
 
Vegye igénybe ezt a díjmentes szolgáltatást Ön is!




Amit az első magyarországi e4 házról tudni érdemes:
  • 147 m² alapterület
  • 4,5 szoba
  • tágas, fedett teraszok (58 m²) 
  • az emeleten 7,3 m² erkély és 21 m² tároló 
  • ferde, 20 fokos hajlásszögű tetősíkú mennyezet
  • A+ energetikai besorolás
Felhasznált építőanyagok:
  • falazat: Porotherm 44 Klíma Profi tégla,
  • tető: szürke színű Tondach Figaro Deluxe cserép,
  • ferde födém: Porotherm Födémrendszer



   
 
 

0